Flyttar gud äntligen in i maskinen?

S

?

▲ Az Apollo 8 űrrakétából látható Föld Az ehhez hasonló képek ihlették a Gaia elméletet, amely a Földről mint koherens rendszerről szól. Fotó: Wikimedia commons

Vajon az ember természetéből következik a Deux ex machina, vagyis az, hogy várjuk az isteni beavatkozást, és mindez hogyan befolyásolja a MI-ről alkotott képünket?

Képzeljünk el egy szerkezetet, amelynek segítségével a színpadra ereszkedik egy istenség, aki a drámában az emberek által összegubancolt szálak gordiuszi csomóját átvágja, és megoldást hoz a megoldhatatlannak tűnő helyzetekre, az utolsó pillanatban megmenti a főhőst, vagy igazságot szolgáltat. A Deus ex Machina, melynek szó szerinti jelentése “isten a gépből”, az ókori színházban éppen egy ilyen kellék volt. Az istent játszó színészt segítette a színpadra, aki aztán rendet teremtett az emberi gyarlóságok útvesztőjében csetlő-botló hősök között.

Gondoljunk például Euripidész Élektra című drámájára, melyben Oresztész megöli férjgyilkos, illetve apagyilkos anyját. A tragédia végén megérkezik Kasztor, Klütaimnésztra isteni testvére, és ő oszt igazságot: Oresztésznek el kell hagynia Argoszt, szörnyű bűnéért vezekelnie kell, és az istenek szavaznak majd bűnösségéről.

Az antik istenek a dráma cselekményét befolyásolva gyakran foglalnak állást valamelyik hős mellett, akár csatába is mennek értük. Az ókori eposzokban, például az Odüsszeiában is jelen van az isteni beavatkozás mint csodás elem, de ott az égiek nem egyfajta szubjektív szimpátiából cselekszenek, hanem az objektív igazságot, ha úgy tetszik az isteni törvényeket akarják érvényre juttatni.

Az ókori színházból, és az eposzokból ismert isteni beavatkozás később is fellelhető az irodalomban, csak nem mindig ennyire nyilvánvalóan. Számtalan példa közül találomra most csak Golding: A Legyek Ura című regényét említem, melyben a Deux ex Machina egy tengerésztiszt képében az utolsó pillanatban menti meg a főhőst, és állítja helyre a rendet a barbárságba süllyedt gyerekek között.

A markáns fordulatot hozó dramaturgiai elem Euripidésztől Goldingig végigvonuló irodalmi karrierje arra utal, hogy az ember végső fokon kívülről várja a megoldást, a “csodát”. Arról a beismerésről árulkodik, hogy valójában képtelenek vagyunk kezelni a saját magunk által generált problémákat. A világszínpadon ma az energiaválság és a klímaválság körüli konfrontációk és nézetkülönbségek, a korábbi értékrendek összeomlása, a javak egyenlőtlen elosztása, és a nagyhatalmi törekvések miatt folyamatos a zűrzavar, ezekkel párhuzamosan pedig a hatalmi struktúra egyre multipolárisabb. Rengeteg a szereplő a színpadon, és mindenki a maga hasznát lesi, de a konfliktusok mélyebb értelmezése helyett azokat gyakran csak a jó és a rossz harcára egyszerűsítik le. Úgy tűnik, ma már mindenki mindenki ellen játszik. Nem látunk kiutat, és “a színen csak siránkozás van / mint a görög tragédiában” (1).

És ekkor, mintegy varázsütésre, színre lép egy Deus ex Machina, a mesterséges intelligencia (AI). Megjelenése egy ajtón kopogtató szingularitás, pontosabban jövőbeli technológiai szingularitás, egy olyan esemény, amelynek lehetséges következményei beláthatatlanok, mert az “emberfeletti intelligencia megjelenése miatt a technológiai fejlődés és a társadalmi változások felgyorsulnak, olyan módon és sebességgel változtatva meg a környezetet, amit a szingularitás előtt élők képtelenek felfogni, vagy megbízhatóan megjósolni.”(2) Az AI fejlődésének ez azonban csak a középső állomása lesz, ha egyáltalán bekövetkezik. Ha bekövetkezik, akkor ez a mesterséges intelligencia talán már tudattal fog rendelkezni és minden téren “okosabb” lesz az embernél, vagyis AGI.

A fejlődés harmadik fokozata, azaz a szuperintelligencia pedig akkor jöhet létre, ha az AGI egyfajta globális “szuperaggyá” fejleszti önmagát, és ezerszeresen intelligensebb lesz minden AGI-nél.

Nem tudjuk, valóban öntudatra ébred-e a mesterséges intelligencia, illetve lesz-e valamiféle tudata. Ha nem, akkor az AGI talán létre sem jön, és a mesterséges intelligencia fejlesztése zsákutcába jut. Pusztán funkcionális szempontból azonban az AGI elvileg tudat nélkül is képes lehet arra, hogy elérje az emberi agy komplexitását. Bár az utóbbi nézetet sokan nem osztják, az AGI előtt, függetlenül a tudatosságtól, fényes jövő áll. “Igazi istenné” is kinőheti magát, aki lépésről-lépésre a földi élet fő szervező erejévé, megújítójává válik, vagy azt fokozatosan eltörli. Akár egyik, akár másik forgatókönyv valósul meg, valószínű, hogy szakaszos, és nem egyik napról a másikra bekövetkező változások elé nézünk.

De vajon jól járunk-e vele, ha az AI kezébe tesszük sorsunkat? Valóban “ő” lehet a Deus ex Machina, és megoldja az ember és a földi élet minden megoldatlan problémáját? Vagy nemcsak, hogy istenné nőheti ki magát, hanem valójában kezdettől fogva létezett, és ő maga az isten, aki most megmutatja magát? Ha pedig így van, vajon mi teremtettük őt vagy ő teremtett minket? Persze az is lehet, hogy az AI csak a legújabb hype, vagy se több, se kevesebb mint a gőzgép, az elektromosság, vagy az internet, tehát az úgy nevezett General Purpose Technology kategóriába tartozik, és életünk minden területére kihat majd megjelenése, de “megváltást” tőle sem várhatunk.

Az Egyetemes Evolúciós Elméletek szerint “az evolúció nem csupán biológiai, hanem egyetemes jelenség. Lényege a komplexitás növekedése” “a kezdet kezdetétől”. (3) Az alfától (ha van), a szubatomi részecskéktől, a csillagok kialakulásán, a földi élet – és az ember megjelenésén, a kultúra megteremtésén át napjainkig, és utána, egészen az omegáig (ha van). Ebbe az egyre komplexebb létezésbe pedig beletartozik minden; a galaxisok, a kőolajmezők, a fúrótornyok, a madarak, egy rózsa, az emberi közösségek, a politikai és gazdasági intézmények, a tudomány, a művészetek, az internet, az AI, minden. Ebben az értelmezésben a mesterséges intelligenciát akár az egyetemes evolúció újabb állomásának tekinthetjük.

Az Egyetemes Evolúciós elméletekről Farkas Zsolt igen átfogó képet nyújt Egy valódi isten című esszéjében, melyben az AI lehetséges szerepéről is szót ejt. Az egyetemes evolúciós elméletek (EE) közül én csak azokat szeretném megemlíteni, amelyek valamilyen módon előrevetítik az AI színre lépését.

Pierre Teilhard de Chardin Az emberi jelenség című művében kifejti, hogy az evolúció valójában az intelligencia megjelenéséről és határtalan fejlődéséről szól, s mindez teleologikus jellegét is igazolja. Teilhard úgy véli, hogy “az evolúció egy olyan szuperintelligencia felé visz, amit isteninek nevezhetünk”. (4)

James N. Gardner “önző biokozmosz” elmélete szerint az univerzum egy önfejlesztő rendszer, amelyben az egyre magasabb intelligenciák elengedhetetlenek az univerzum “szaporodásához”. (5) Gardner úgy gondolja, hogy a mi univerzumunkat is valószínűleg egy intelligens élet alkotta meg, és az emberiség jövőbeli leszármazottjai szintén új univerzumot vagy univerzumokat “teremtenek” majd.

Bár a Gaia elmélet megalkotói, James Lovelock és Lynn Margulis a biológiai evolúcióra helyezik a hangsúlyt, az elmélet ennél mégis jóval tágabban értelmezhető. Ők a földi életet (benne az élő és élettelen dolgokat) a részek egymással szerves egységben álló, állandóan fejlődő rendszerének tekintik. Ez a Gaia. Megkérdőjelezik, hogy az élőlények csupán alkalmazkodnak környezetükhöz, és egymással örökös “darwinista” harcban állnak a túlélésért. Szerintük az élőlények nem fejlődhetnek a környezet, a Föld állapotának megváltoztatása nélkül, tehát természetes, hogy Gaia profilján az emberi tevékenység is nyomot hagy. Ezt a tevékenységet azonban az évek múltán Lovelock egyre kritikusabban szemlélte, utolsó művében pedig egyenesen kifejti, bízik abban, hogy az AI átveszi a hatalmat az embertől, és megmenti a Földet. (6)

Végül említsük meg a Globális Agy koncepciót. Az elmélet egyik jelentős képviselője Francis Heylighen. “A Globális Agy egy szétterjedt intelligencia, amely az emberek és információs-kommunikációs technológiák interakciójából jön létre, és amely minden embert (tudást és információt) egyetlen hálózatba köt”. (7) A hálózat hordozója, a szuperhardware valószínűleg a Föld bolygó lehet, az élő és élettelen dolgok sokasága, az emberi agyak összessége, és a globális internet. (8)

Heylighen, de Chardin, Lovelock és még sokan mások végső soron nagyjából azonos következtetésre jutottak; az evolúció egyfajta “szuperintelligens világagy” felé tart, de eltérően vélekednek arról, hogy ez az entitás mennyiben nevezhető “isteninek”. Lehetetlen azonban észre nem venni, hogy az imént felsorolt négy elmélet kiválóan kiegészíti egymást. Bár valamennyi a gépi tanulás megjelenése, illetve átütő sikere előtt született, úgy tűnik, hogy a mesterséges intelligencia valóban (vagy csak látszólag?) úgy illeszkedik hozzájuk, mint kulcs a zárba.

A Teilard által feltételezett “isteni” szuperintelligencia akár az öntudatra ébredt, és önmagát szuperintelligenciává fejlesztő AI is lehet, ami olyan mint Gardner önfejlesztő rendszere, és nem más mint az egyetemes evolúció logikus állomása. Gaia globális agya, globális öntudata, egy magasabb szintű intelligencia, mely képessé válik arra, hogy integrálja mindazt, ami addig külön-külön rendszerekbe tartozott. Ebben az esetben pedig valóban istenihez hasonló entitássá válhat.

Ha egyetlen képzeletbeli egyenletbe foglalhatnánk az egyetemes evolúciós elméleteket, és az eredmény a mesterséges intelligencia lenne, vajon ez jó volna nekünk?

Lovelock, aki az ezerkilencszázhatvanas években alkotta meg Gaia elméletét, 2022-ben bekövetkezett haláláig igazi multitudományos pályát futott be, de a mesterséges intelligenciával közvetlenül nem foglalkozott. Élete végén mégis abban reménykedett, hogy az AI veszi kézbe, és menti meg a földi életet, Gaiát. Így ő is a klasszikus Deus ex Machina szerepben képzeli el az AI-t, és mindez azért is figyelemre méltó mert, ha úgy vesszük, Lovelock élete százhárom éve alatt jutott erre a konklúzióra. Az AI, természetesen a szuperintelligenciává nőtt AI, tehát értelmezésében egyfajta isteni rendezőelvként fog működni.

Az EE elméletek teljes ellentétének ugyan nem mondhatóak, de az univerzális intelligenciát egészen más nézőpontból szemlélik a különféle szimulációs elméletek, amelyek a technológia robbanásszerű fejlődésével párhuzamosan jelentek meg, és kimondva-kimondatlanul a mienknél még fejlettebb technológiát létrehozni képes lényeket emelik a jó vagy rossz isten szerepébe.

A magasabb rendű, sokszor isteni képességekkel rendelkező civilizációk létezése persze régóta mozgatja a sci-fi írók és UFO-rajongók fantáziáját is. A témában sok izgalmas könyv, és film született, de számos áltudományos kategóriába sorolt elmélet is. Annak idején például nagy feltűnést keltett az Erich von Däniken könyve alapján készült film, A jövő emlékei (9), melyben a szerző azt állítja, hogy Földünk még mindig homályban rejtőző ős-és ókorában távoli égitestekről magasrendű intelligenciájú lények látogattak el hozzánk, addig nem ismert tudást hozva el a még primitív fokon élő emberiségnek, amely ezek után őket istenként tisztelte. Ebből az is következhet, hogy így jött létre valamiféle kollektív isten-tudat.

Ezekhez a hipotézisekhez képest az imént említett szimulációs elméleteket a tudomány nem veti el teljesen. David Chalmers tudat-és technológia filozófus magyarul egyelőre nem hozzáférhető Reality; Virtual words and the Problems of Philosophy (2022), svédül Virtuella världar / Virtuális világok című könyve a valóság és a virtualitás problematikáját feszegeti. (10) Lényegében arra következtetésre jut, hogy a virtualitás is valóságos, illetve még az is megeshet, hogy a valóság, amiben élünk, tulajdonképpen virtuális, és “csak” szimuláció. Az a feltételezés, hogy szimulációban élünk a Mátrix (1999) című film óta borzolja a kedélyeket. Chalmers erre azonban könnyedén vállat von, és azt mondja, ha így lenne, ez a szimuált világ számunkra akkor is a valóság, mert az asztal asztal maradna, a könyv könyv, és a szerelem szerelem.

Chalmers szerint elképzelhető, hogy ezt a szimulációt egy magasabb rendű intelligencia hozta létre, és tartja mozgásban. “Talán mi is felfedezzük, hogy van egy teremtő, aki nem egy hagyományos Isten, csupán egy digitális programozó valamely más univerzumban.” Chalmers, a kérdésre, hogy hisz-e Istenben, a következőket feleli: “Tulajdonképpen nem. Magamat leginkább ateistának tartom, de a szimulációselméletnek köszönhetően komolyabban veszem a kérdést, hogy az univerzumnak talán van valamiféle teremtője.” (11) Úgy véli, hogy egy ilyen teremtő nagy hatalommal rendelkezik, sokat tud a szimulációról, de nem feltétlen jó, és mindenható.

Chalmers elméletében új elem, hogy nemcsak egy olyan magasabb rendű intelligenciát feltételez, amely az embert a szellemi fejlődés útján elindította, hanem ez a fejlettebb intelligencia arra is képes volt, hogy a mi valóságosnak hitt világunkat létrehozza, illetve mozgásban tartsa. Ezzel Chalmers gyakorlatilag visszaadja a teremtés gesztusát Istennek, azaz kerülő úton bár, de újra teremti Istent, noha istenképe ugyanolyan antropomorf mint a görögöké. A görög istenek például ugyanúgy civakodtak mint az ember, de Chalmers istene is emberi, mert nem más mint egy különösen tehetséges programozó, aki egy másik univerzumból szemléli, hogyan fut az általa létrehozott szimuláció, esetleg bele is nyúl a programba néha, vagyis Deus ex Machina szerepe is lehet. Tegyük azonban hozzá, hogy Chalmers szerint az ügyes programozó felett állhat más, még fejlettebb technológiával rendelkező intelligencia is, de elmélete szerint valószínűleg a technológia fejlettsége az, ami lehetővé teszi az “isteni” szerepet. (12)

Ha azonban az EE elméletekből indulunk ki, és Teihard tételéből, mely szerint az evolúció visz egy olyan szuperintelligencia felé, amit isteninek nevezhetünk, egészen más következtetésekre juthatunk.

Megkockáztathatjuk például az állítást, hogy az evolúció célja maga az Isten vagyis “Én vagyok az Alfa és az Omega, kezdet és vég”.(13) Valójában nincs tehát kezdet és vég, csak egy önmagát szüntelen fejlesztő intelligencia, melynek az emberi létforma ugyanúgy része mint egyik eszköze. Ha így van, az is nehezen eldönthető, hogy egy “isteni” szuperintelligencia hozta létre az embert, vagy fordítva, az ember fejleszti ki a szuperintelligenciát, melyben Isten manifesztálódik. Ha pedig csupán egy önmagát szüntelenül fejlesztő intelligencia létezik, akkor nincs létjogosultsága a kérdésnek, hogy vajon jó-e nekünk az AI megjelenése, mert az egyetemes evolúciónak a mesterséges intelligencia fejlődése is része, akárcsak Chalmers programozója. Az EE elméletek képzeletbeli egyenletének eredménye pedig egy szingularitás, a szuperintelligencia. A fiktív egyenlet mai tudásunk szerint nem átírható és nem felülírható.

Marad azonban a kérdés, hogy vajon az AI-t jelenlegi formájában Deux ex Machinának tekinthetjük-e?

A viking markolós esete című esszémben (14) többek közt azt a kérdést próbáltam körbejárni, vajon a mesterséges intelligencia esetében beszélhetünk-e egyáltalán tudatról. Ezt a kérdést ezért most nem tárgyalom.

Az AI-nek nincs tudata. Tudatosság nélkül nehezen elképzelhető bármiféle intelligencia. A görög drámákban azonban a Deux ex Machina nem is maga az istenség, a szuperintelligens egzisztencia, hanem csak egy mechanizmus, amelyen keresztül az istenség megnyilvánul.

Az AI egyelőre csak egy üres szerkezet, amelybe már most sokan beleképzelik a mindenre megoldást jelentő szuperintelligenciát, várják, hogy az isten beleköltözzön a szerkezetbe, és szóljon hozzánk. Ulf Danielsson, az Uppsalai Egyetem fizika professzora szerint azonban a mesterséges intelligencia fogalma is hibás. Nincs olyan, hogy mesterséges intelligencia, mondja, valójában csupán gépi tanulásról beszélhetünk. Fogalmakat, adatokat táplálunk egy üres gépbe (fekete-doboz), amelyek addig nem voltak benne.(15)

Ha a jelenlegi AI-t, pontosabban a gépi tanulás folyamatát azért mégiscsak a szuperintelligenciához vezető útnak fogjuk fel, és az üres szerkezetet olyannak, amelyet a mi feladatunk tartalommal megtölteni, sőt öntudatra ébreszteni, már jóval izgalmasabb a helyzet. Nemcsak azért, mert az EE elméletekkel harmonizál, hanem azért is, mert akkor az ember nemcsak eszköz, hanem alkotó is egy szédítő, univerzális körfolyamatban.

És végül:

Úgy tűnik, ennek súlyát és etikai vonzatát a fejlesztők, és az AI technológiát lefölöző Big Tech nem igazán akarja felmérni akkor sem, ha számukra is világos, hogy egy szuperintelligens, globális agy alapjaiban változtathatja meg a földi létet. Függetlenül attól azonban, hogy az AI zsákutca lesz vagy sem, a mesterséges intelligencia máris egy szűk elit kezében van, “monopóliummá”, és ezáltal a hatalomgyakorlás eszközévé vált. Mindez úgy ment végbe, hogy ennek az elitnek nincs semmiféle széleskörű konszenzuson alapuló társadalmi legitimitása arra, hogy saját haszna, és jövőképe alapján rajzolja meg egy világot gyökeresen átalakítani képes technológiai szingularitás arculatát. Ezek a gondolatok azonban már egy másik esszé témáját pendítik meg.

Lábjegyzetek

(1) Kányádi Sándor: Kuplé a vörös villamosról
(2) Wikipédia, technológiai szingularitás
(3) Farkas Zsolt: Egy valódi isten. Pozíciók és kompozíciók, K.E.R.T kiadó, 2022. 192.o. /
(4) Farkas (ld.3) 195. old.
(5) Farkas (ld.3) 198. old.
(6) Farkas (ld.3) 209. old.
(7) Farkas /Francis Heylighen (ld.3) 210. oldal
(8) Farkas (ld.3) 215. old.
(9) A jövő emlékei (film 1970.)
(10) David Chalmers: Virtuella världar, Fri Tanke Förlag, 2023.
(11) Dagens Nyheter, 2023.06.14. Mattias Kjellmann-Alexander Mahmoud: Filosofen: Tänk om Gud är en hacker och vi lever i en simulerad verklighet
(12) Chalmers: Virtuella världar, Fri Tanke Förlag, 2023.
(13) Biblia, Jelenések Könyve 1:8
(14) A viking markolós esete, Alföld, 2023.08.08. / Fallet med grävmaskinisten, Lyktan, 2024.05.02.
(15) SVT. Idébyrån. Älska mig. 2023.05.17. www.svtplay.se/video/8MVxQa9/idebyran/alska-mig?id=8MVxQa9

Emöke Andersson Lipcsey • 2025-01-20
Emöke Andersson Lipcsey író, újságíró, gondolkodó, műfordító, zenész, képvers szerző, és különböző svéd-magyar kulturális események szervezője

Lyktan

S

?

▲ Jorden sedd från rymdraketen Apollo 8. Bilder som den här inspirerade till Gaia-teorin, om jorden som ett sammanhängande system. Bild: Wikimedia commons

Är Deus ex machina, teaterns gudomliga ingripande, något människan av naturen förväntar sig, och hur påverkar det vår syn på AI?

Föreställ dig en anordning med vars hjälp en gud stiger ner på scenen för att skära av den av människor intrasslade gordiska knuten i dramat, för att lösa till synes olösbara situationer, för att i sista ögonblicket rädda huvudpersonen eller för att skipa rättvisa. Deus ex Machina, som ordagrant betyder ”gud ur maskinen”, var just en sådan rekvisita i antikens teater. Skådespelaren som spelade guds roll fördes till scenen med hjälp av maskinen för att skapa ordning bland hjältarna som snubblade runt i labyrinten av mänskliga svagheter.

Tänk till exempel på Euripides drama Elektra, där Orestes tar livet av sin mor som mördat Orestes far. I slutet av tragedin anländer Castor, Klytaimnestras gudomliga bror och skipar rättvisa: Orestes måste lämna Argos, göra bot för sin fruktansvärda synd, men gudarna kommer att ta ställning till om skulden är sonad.

Antikens gudar tar ofta parti för någon av hjältarna – de går till och med ut i strid för dem – och påverkar därmed dramats handling. I de antika eposen, till exempel Odysséen, förekommer också gudomligt ingripande som ett mirakulöst inslag; där agerar dock gudarna inte utifrån något slags subjektiv sympati, utan för att upprätthålla en objektiv sanning, eller, om man så vill, gudomliga lagar.

Det gudomliga ingripande som är känt från antikens teater och epos återfinns även i senare litteratur, om än inte alltid lika uppenbart. Av de otaliga exemplen väljer jag nu på måfå bara ett, nämligen Goldings Flugornas herre, där deus ex machina, i form av en marinofficer, räddar huvudpersonen i sista stund och återställer ordningen bland barnen som sjunkit ned i barbari.

Den markanta vändningen som finns från Euripides till Golding, antyder att människan i slutändan förväntar sig en lösning, ett ”mirakel”, utifrån. Det blottlägger insikten att vi egentligen är oförmögna att hantera de problem som vi själva skapar. Konfrontationer kring energi- och klimatkrisen, värderingssystem som kollapsar, den ojämna fördelningen av tillgångar samt stormakternas hegemonistiska ambitioner skapar i dag en ständig oro, samtidigt som maktstrukturen blir alltmer multipolär. Det står väldigt många karaktärer på scenen, var och en är ute efter sin egen vinning, men i stället för att sträva efter en djupare förståelse förenklar de ofta konflikter till enbart en kamp mellan det goda och det onda. Vi ser ingen utväg och ”på scenen finns det bara klagosång / som i den grekiska tragedin” (1).

Och då, som genom ett trollslag, intas scenen av Deus ex Machina, den artificiella intelligensen (AI). Dess uppkomst är en singularitet som knackar på dörren, eller mer exakt en framtida teknisk singularitet, en händelse vars möjliga konsekvenser är oförutsägbara, eftersom uppkomsten av ”övermänsklig intelligens kommer att påskynda den tekniska utvecklingen, förändra samhället och omvärlden på ett sådant sätt och med en sådan hastighet att de som levt före singulariteten inte kan förstå eller på ett tillförlitligt sätt förutsäga.”(2) Dock kommer detta enbart att vara det mellersta stadiet för AI:s utveckling, om det alls inträffar. Denna artificiella intelligens kommer förmodligen till och med att ha ett medvetande och vara ”smartare” än människan på samtliga områden, det som kallas Artificial General Intelligence (AGI).

Utvecklingens tredje stadium, nämligen superintelligensen, ASI, kan i sin tur uppnås om AGI utvecklar sig själv till en sorts global superhjärna och blir många gånger mer intelligent än alla AGI:er.

Vi vet inte om den artificiella intelligensen verkligen kommer att vakna till medvetande eller om den kommer att ha något slags medvetande. Om inte, då blir kanske AGI inte ens verklighet och utvecklingen av artificiell intelligens kommer att hamna i en återvändsgränd. Ur en rent funktionell synvinkel kan dock AGI i princip vara kapabel att, även utan medvetande, uppnå den mänskliga hjärnans komplexitet. Även om den sistnämnda uppfattningen inte delas av många, har AGI, oberoende av medvetenheten, en lysande framtid. Den kan också växa till en sann gud, som steg för steg blir den huvudsakliga organiserande och förnyande kraften för livet på jorden. Eller som gradvis avskaffar det. Oavsett vilket scenario som blir verklighet är det sannolikt att vi står inför stegvisa förändringar snarare än förändringar som sker över en natt.

Men gynnar det oss om vi lägger vårt öde i händerna på artificiell intelligens? Kan AI verkligen vara Deus ex Machina och lösa alla ouppklarade problem för människan och livet på jorden? Eller är det så att den inte bara kan växa till en gud men i själva verket har funnits från början och är Gud själv som nu uppenbarar sig? Och om det nu är så, är det vi som skapat hen eller är det hen som skapat oss? Det kan naturligtvis också vara så att AI bara är den senaste hypen, varken mer eller mindre än ångmaskinen, elektriciteten eller internet. Den tillhör i så fall kategorin General Purpose Technology som den kallas och kommer att påverka alla områden av våra liv men någon ”frälsning” kan vi inte förvänta oss av den heller.

Enligt teorierna om universell evolution (UE) är ”… evolutionen inte bara ett biologiskt fenomen utan ett universellt sådant. Dess mening ligger i att komplexiteten växte”. (3) Från alfa (om något sådant finns) och från subatomära partiklar genom stjärnbildning, livets och människans uppkomst på jorden och skapandet av kultur, fram till idag, och därefter, hela vägen till omega (om något sådant finns). Och denna alltmer komplexa existens omfattar allt; galaxer, oljefält, oljeriggar, fåglar, en ros, mänskliga samhällen, politiska och ekonomiska institutioner, vetenskap, konst, internet, AI, allt. Enligt denna tolkning kan artificiell intelligens, om man så vill, ses som ett nytt steg i den universella evolutionen.

Zsolt Farkas ger en mycket omfattande översikt över teorierna om universell evolution i sin essä ”Egy valódi isten” [En verklig gud], där han också diskuterar AI:s möjliga roll. Av teorierna om Universell Evolution väljer jag bara de som på något sätt matchar AI:s entré på scenen.

I sitt verk Le Phénomène Humain förklarar Pierre Teilhard de Chardin att evolutionen i själva verket handlar om intelligensens uppkomst och dess gränslösa utveckling, och att allt detta även bekräftar dess teleologiska karaktär.
Teilhard menar att ”… evolutionen leder mot en superintelligens som vi kan kalla gudomlig”. (4)

Enligt James N. Gardners teori om den ”själviska biokosmen” är universum ett självutvecklande system där allt högre intelligenser är oumbärliga för att universum ska kunna ”reproduceras”. (5) Gardner menar att även vårt universum förmodligen skapats av intelligent liv och att framtida ättlingar till mänskligheten också kommer att ”skapa” ett eller flera nya universum.

Gaiateorins skapare James Lovelock och Lynn Margulis fokuserar visserligen på biologisk evolution, men teorin rymmer betydligt bredare tolkningsmöjligheter än så. De ser livet på jorden (inklusive levande och icke-levande ting) som ett system i ständig utveckling vars delar är organiskt sammankopplade med varandra. Detta är Gaia. Enligt Lovelock och Margulis kan levande varelser inte utvecklas utan att förändra miljön och jordens tillstånd, så det är alltså naturligt att också mänsklig aktivitet lämnar spår på Gaias profil.

Med åren blev Lovelock dock alltmer kritisk till denna mänskliga aktivitet. I sitt sista verk uttrycker han till och med tydligt att han hoppas att AI kommer att ta över makten från människorna och rädda jorden. (6)

Han ser AI, naturligtvis den AI som vuxit till superintelligens, i den klassiska Deus ex Machina rollen, och som en gudomlig ordningsprincip.

Låt oss slutligen nämna begreppet ”Den globala hjärnan”. En av de främsta företrädarna för denna teori är Francis Heylighen. Den globala hjärnan är en utbredd intelligens som uppstår genom samspelet mellan människor och informations- och kommunikationsteknologier och som kopplar samman alla människor (kunskap och information) i ett enda nätverk”. (7) Nätverksbäraren, superhårdvaran, kan förmodligen vara planeten jorden, mängden av levande och icke-levande ting, summan av mänskliga hjärnor och det globala internet. (8)

I slutändan har Heylighen, de Chardin, Lovelock och många andra kommit fram till ungefär samma slutsats; evolutionen rör sig mot en sorts ”superintelligent världshjärna”, men åsikterna går isär beträffande i vilken utsträckning denna enhet kan kallas gudomlig. Emellertid är det omöjligt att inte lägga märke till att de fyra teorierna ovan kompletterar varandra utmärkt. Även om alla dessa teorier hade skapats innan maskininlärning började användas och fick sitt genombrott, passar AI uppenbarligen (eller bara till synes?) in i teorierna som hand i handsken.

Den gudomliga superintelligens som Teilhard förutsätter, skulle till och med kunna vara AI som vaknat till medvetande och utvecklar sig själv till superintelligens, eller Gardners självutvecklande system och helt enkelt ett logiskt steg i den universella evolutionen. Och om Gaias globala hjärna är en högre intelligens som blir kapabel att integrera allt det som hittills tillhört separata system skulle den verkligen likna en gudomlig enhet.

Men om vi skulle kunna sätta in alla universella evolutionsteorier i en enda imaginär ekvation och resultatet skulle bli artificiell intelligens, skulle det vara bra för oss?

De olika simuleringshypoteserna erbjuder ett helt annat perspektiv på universell intelligens. Dessa teorier har växt fram parallellt med teknikens explosionsartade utveckling och sätter, uttalat eller outtalat, varelser som kan skapa ännu mer avancerad teknik än vår i rollen av en god eller ond gud.

Existensen av högre civilisationer som ofta besitter gudomliga krafter har naturligtvis länge sysselsatt fantasin även hos science fiction-författare och UFO-entusiaster. Det har inte bara kommit många spännande böcker och filmer i ämnet, även otaliga teorier av pseudovetenskaplig karaktär har skapats. En film baserad på Erich von Dänikens bok med titeln Olösta gåtor ur mänsklighetens förflutna (9) väckte till exempel sensation på sin tid. Författaren hävdar att varelser med överlägsen intelligens från avlägsna himlakroppar besökte oss under vår planets ännu dunkla förhistoriska tid och gav oss kunskap som var okänd för den primitiva mänskligheten. De dyrkades sedan som gudar. Man skulle också kunna dra slutsatsen att det var på detta sätt ett slags kollektivt medvetande om gud skapades.

Till skillnad från Von Däniken är simuleringsteorierna inte helt och hållet avfärdade av vetenskapen. I sin bok Virtuella världar diskuterar David Chalmers, medvetande- och teknikfilosof, verklighetens och virtualitetens problematik. (10) I huvudsak drar han slutsatsen att virtualitet är verklig och att det till och med kan vara så att den verklighet vi lever i, i själva verket är virtuell och ”bara” en simulering. Idén att vi lever i en simulering har upptagit mångas tankar ända sedan filmen The Matrix. Chalmers rycker dock lätt på axlarna och säger att om så vore fallet skulle den här simulerade världen fortfarande vara verklighet för oss, eftersom bordet fortfarande skulle vara ett bord, boken fortfarande skulle vara en bok och kärlek fortfarande skulle vara kärlek.

Men det som är särskilt intressant är att Chalmers anser att simuleringen kan ha skapats och hållits igång av en högre intelligens. ”Kanske kommer vi också att upptäcka att det finns en skapare som inte är en traditionell Gud, utan bara en digital programmerare i något annat universum.” På frågan om han tror på Gud svarar Chalmers: ”Inte direkt, jag ser oftast mig själv som en ateist. Men tack vare simuleringsteorin så har jag tagit den här frågan mer seriöst om att det trots allt kanske finns någon slags skapare av vårt universum.” (11) En sådan skapare, menar han, har stor makt och vet mycket om simulering men är inte nödvändigtvis god och allsmäktig.

Ett nytt inslag i Chalmers teori är att han inte bara antar existensen av en högre intelligens som satt igång människans intellektuella utveckling, men att denna mer avancerade intelligens även varit kapabel att skapa och upprätthålla den verklighet som vi uppfattar som verklig. På så sätt, om än på omvägar, återlämnar Chalmers i praktiken skapandets gest till Gud, det vill säga han återskapar Gud trots att hans gudsbild är lika antropomorf som grekernas. Chalmers Gud är också mänsklig eftersom gud inte är något annat än en exceptionellt begåvad programmerare som från ett annat universum betraktar hur den simulering hen skapat rullar på, eventuellt ingriper hen till och med i programmet ibland, och tar deus ex machina-rollen. Eligt Chalmers kan andra, ännu mer tekniskt avancerade intelligenser stå över den skicklige programmeraren men enligt hans teori är det förmodligen teknikens höga utvecklingsnivå som gör den ”gudomliga” rollen möjlig. (12)

Om vi dock utgår från teorierna om universell evolution och Teilhards tes om att evolutionen leder till en superintelligens som vi kan kalla gudomlig, kan vi dra helt andra slutsatser.

Vi kan exempelvis våga oss på att påstå att evolutionens syfte är Gud själv, det vill säga ”Jag är Alfa och Omega, början och slutet”. (13) I själva verket finns det alltså ingen början och inget slut, utan bara en intelligens som utvecklar sig själv kontinuerligt, och den mänskliga livsformen är såväl en beståndsdel i som ett verktyg för denna intelligens. Om så är fallet är det också svårt att avgöra om det är en ”gudomlig” superintelligens som skapat människan, eller om det tvärtom är människan som utvecklar den superintelligens som Gud manifesterar sig i. Och om det enbart finns en intelligens som utvecklar sig själv kontinuerligt är det obefogat att ställa frågan om huruvida uppkomsten av AI är bra för oss, då utvecklingen av artificiell intelligens, precis som Chalmers programmerare, ingår i den universella evolutionen. Resultatet av den imaginära ekvationen av teorierna om universell evolution är en singularitet, nämligen superintelligensen. Med vår nuvarande kunskap kan ekvationen inte skrivas om eller skrivas över.

Frågan om huruvida AI i sin nuvarande form kan betraktas som Deus ex Machina kvarstår.

Det är svårt att föreställa sig någon som helst intelligens utan medvetande och i min essä Fallet med grävmaskinisten (14) försöker jag utforska bland annat frågan om vi ens kan tala om medvetande när det gäller artificiell intelligens. Denna fråga tänker jag därför inte diskutera här i detalj.

I det grekiska dramat är Deus ex Machina dock inte själva gudomen, den superintelligenta existensen, utan enbart en mekanism genom vilken gudomen manifesterar sig.

Än så länge är AI enbart en tom konstruktion, som många redan nu ser som en allsmäktig superintelligens, i väntan på att gud ska flytta in i den och tala till oss. Ulf Danielsson, professor i fysik vid Uppsala universitet anser dock att till och med termen artificiell intelligens är olämplig. Det finns inget sådant som artificiell intelligens, säger han, i själva verket kan vi enbart tala om maskininlärning. Vi matar in begrepp och data i en tom maskin (svarta lådan), som tidigare inte funnits där. (15)

Om vi ändå ser den nuvarande AI:n, eller mer exakt maskininlärningsprocessen, som en väg till superintelligens och den tomma strukturen som något som vi har ansvar för att fylla med innehåll och till och med väcka till medvetande, är situationen mycket mer spännande. Inte bara för att det harmoniserar med teorierna om universell evolution, utan också för att människan då inte bara är ett verktyg utan också en skapare i ett svindlande universellt kretslopp.

Och slutligen:

Det verkar som att utvecklarna och Big Tech, som skummar grädden av mjölken, inte fullt ut vill bedöma vikten och de etiska konsekvenserna av AI-tekniken, trots att det även för dem står klart att en superintelligent, global hjärna kan i grunden förändra vårt sätt att leva på jorden. Men oavsett om AI är en återvändsgränd eller inte är den redan i händerna på en smal elit, den har blivit ett ”monopol” och därmed ett verktyg för maktutövning.

Allt detta har skett utan att denna elit har någon som helst demokratisk legitimitet att utifrån sitt eget intresse och sin egen framtidsvision utforma AI till en teknologisk singularitet som är kapabel att förändra världen radikalt. Dessa tankar är dock ämnet för en annan essä.

Fotnoter

(1) Sándor Kányádi: Kuplé a vörös villamosról [Kuplett om den röda spårvagnen]
(2) Wikipedia, teknologisk singularitet
(3) Zsolt Farkas: Egy valódi isten. [En verklig gud] Pozíciók és kompozíciók [Positioner och kompositioner], Förlaget K.E.R.T, 2022, sid 192/
(4) Farkas (se 3) sid 195
(5) Farkas (se 3) sid 198
(6) Farkas (se 3) sid 209
(7) Farkas /Francis Heylighen (se 3) sid 210
(8) Farkas (se 3) sid 215
(9) Olösta gåtor ur mänsklighetens förflutna (film 1970.)
(10) David Chalmers: Virtuella världar, Fri Tanke Förlag, 2023.
(11) Dagens Nyheter, 2023.06.14. Mattias Kjellmann-Alexander Mahmoud: Filosofen: Tänk om Gud är en hacker och vi lever i en simulerad verklighet
(12) Chalmers: Virtuella världar, Fri Tanke Förlag, 2023.
(13) Bibeln, Uppenbarelseboken 1:8
(14) A viking markolós esete, Alföld, 2023.08.08. / Fallet med grävmaskinisten, Lyktan, 2024.05.02.
(15) SVT. Idébyrån. Älska mig. 2023.05.17. www.svtplay.se/video/8MVxQa9/idebyran/alska-mig?id=8MVxQa9

Emöke Andersson Lipcsey • 2025-01-20
Emöke Andersson Lipcsey är författare, skribent, tänkare, översättare, musiker, bild-poet, och organisatör för olika svensk-ungerska kulturevenemang.

Beköltözik végre isten a gépbe?

További olvasmányok

Flyttar gud äntligen in i maskinen?

Läs mer